A világ legfurcsább UFO-története

  Már évtizedek óta rendszeresen meglátogatnak az ufók. Teljesen részévé váltak az életemnek. Egyszer még az eleje felé, amikor még friss volt az ismeretségünk, felvittek az űrhajójukra, hogy orvosi vizsgálatokat végezzenek rajtam. Persze először nem tudtam, hogy mit akarhatnak velem, de amikor levetkőztettek, és felfektettek egy olyan műtőasztal féleségre, már sejtettem, hogy mi következik. Tudva, hogy az idegenek mennyire fejlett technológiával rendelkeznek, arra számítottam, hogy majd előkerülnek a kifinomultabbnál kifinomultabb orvosi műszerek, és a sok elképesztő kis herkentyű, amit az ember el sem bír képzelni. De egy kicsit csalódnom kellett, mert a vizsgálat mindössze annyiból állt, hogy fogtak egy bazi nagy rozsdás vasat, és feldugták a seggembe. Ekkor nagyon megijedtem. Aztán évekkel később, amikor már szinte baráti viszonyban voltunk az idegenekkel, egyik éjjel arra ébredtem, hogy ott áll az ágyam mellett egy ufónő. Ezt mondta nekem az ufónő: "Ha csokit eszel, meghalsz". Aztán eltűnt. Ez nagyon érzékenyen érintett, mert történetesen a csokoládé volt a mindenem, és nem nagyon hittem, hogy le tudok mondani róla. De úgy voltam vele, hogy biztos jó okuk van arra, hogy ezt mondták, talán az egészségemet próbálják megóvni, esetleg tudnak egy olyan betegségemről, amiről az orvosom és én nem, és úgy látják, hogy a csokoládé nagyon káros lehet. Ezért hallgattam rájuk. Azonban néhány hét múlva, amikor már úgy szenvedtem a csokihiánytól, mint egy kutya, azon kezdtem morfondírozni, hogy ezek a nyavajás ufók lehet, hogy csak a bolondját járatják velem, és rettentő jól szórakoznak rajtam az űrhajójukon, hogy ni, nem merek csokit enni, és hogy kínlódom. Így hát fogtam magam, és befaltam egy tábla csokit. Aznap éjjel arra ébredtem, hogy egy csapatnyi ufó áll az ágyam körül. "Gyere velünk!" - mondták, és átkísértek a kisfiam szobájába. Ott elővettek egy csomó kifinomult orvosi műszert, és megkínozták vele a kisfiamat. Amikor végeztek, így szóltak: "Ez azért volt, mert csokit ettél. Mondtuk, hogy ne egyél csokit." Aztán eltűntek. Természetesen ezután nem nyúltam többet csokoládéhoz. Meggyőződésem, hogy mindez nem hiába történt, hanem az életemet mentették meg vele valamilyen módon.

Szerintem...

  Mindig panaszkodnak az emberek, hogy a tévében csak az erőszak meg a szex meg a káromkodás megy. Szerintem nem. Évek óta nem láttam ilyesmit, pedig néha szeretnék. Milyen adókat néznek ezek? Barack Obama az Egyesült Államok első fekete elnöke. Szerintem nem valami fekete. Azt mondják, hogy ebben az országban nem lehet bérből és fizetésből megélni. Szerintem meg lehet. Rengetegen ezt teszik. Múltkor hallgattam speed metalt, és szerintem lassú. Nemrég egy nő arra panaszkodott, hogy nagyon rossz a közbiztonság, mert amikor egyszer januárban éjjel ment haza, megkergette egy férfi, aki semmi mást nem viselt, csak tűsarkút, combfixet, fehér atlétatrikót és egy tanga bugyit a fején. Szerintem ezt csak álmodta. Ilyesmik nincsenek is. Azt mondják, hogy a magyar egy birka nép. Szerintem az birka, aki ilyet mond. Mindig mondják, hogy nem beszélnek szépen a rádióban, hadarnak, röhigcsélnek, nyelvtani hibákat vétenek és túl sok idegen szót használnak. Szerintem nem. Hol hallottak ilyet? A Kossuthon vagy a Bartókon? Sokan mondják, hogy ebből az országból el kell menni. Aztán mégis itt vannak. Szerintem csak összevissza beszélnek. Állítólag gazdasági válság van. Szerintem nincs. Múltkor valaki azt mondta, hogy az nem jó, hogy már novemberben kinyit a karácsonyi vásár, mert neki akkor még nincs karácsonyi hangulata. Szerintem egyáltalán ne legyen karácsonyi vásár, mert nekem soha nincs karácsonyi hangulatom.

Szegény Rózsika néni

  Én nagyon sajnálom szegény Rózsika nénit, mert ezek a mai fiatalok az ő nyugdíjából élnek ingyen, abból drogoznak, vagy ha éppen nem, akkor abból tanulnak. Nem értem, hogy lehetnek ilyenek vele. Főleg, hogy a szerencsétlen 40 évet dolgozott. Igaz, hogy más is... de akkor is. Miért nem hagyják, hogy még néhány évet nyugodtan éljen szegény?
  Erről jut eszembe, bár most nem rólam van szó, hogy ezt a sok autópályát meg az én adómból építették. És abból fejlesztik a termálvízre alapozott turizmust is. Abból vezetik be az elektronikus útdíjat. És még nagyon sok mindent abból fizetnek. De nem kell megköszönni. Csak úgy mondom. Őszintén bevallom, a 4-es Metró építése miattam késik, mert későn fizettem be az adót. Nagyon komoly összegre büntettek miatta, ha valakit ez vigasztal. Abból vannak az új Volvo és Mercedes buszok.
  De, amire a legbüszkébb vagyok, és amiről nagyon szeretek társaságban beszélni (bár tudom, hogy nem szép dolog dicsekedni): a Pannonhalmi Apátság az egyik ősöm adójából épült. Ha valaki még nem látta, mindenképpen nézze meg, érdemes.

Bánatos emberek a metrón

  Sok embert hallok arról panaszkodni, hogy reggelente mennyire bánatosak az utasok a metrón, csak ülnek, néznek maguk elé unottan, vagy elbújnak az újságjukba, könyvükbe, mobiltelefonjukba, akármijükbe. És egyszerűen nem vesznek tudomást sem a többi emberről, sem a külvilágról. Sehol egy vidám mosoly, vagy bármilyen kedvesség. Sokan szörnyen lehangolónak találják ezt a jelenséget, és kínszenvedés számukra így a metrózás, mint mondják. Én nem így vagyok vele. Sőt, én kifejezetten örülök ennek. Így legalább békén hagynak.
  És különben is, mit csináljanak? Meséljenek közösen vicceket, és csapkodják egymás térdét a nevetéstől? Salsázzanak? Activityzzenek? Kérdezzék meg, hogy nincs-e valamelyik utasnak születésnapja vagy névnapja, és ha van, akkor köszöntsék meg? Adjanak körbe egy füves cigit?
  Nem már! Én inkább maradnék a befelé forduló utastársaknál.

Sportemberek a BKV-n

  Már megfigyeltem, hogy a reggeli és az esti csúcs ideje alatt nagyon sok rendkívül energikus ember megfordul a BKV járművein, de főleg a metrón és a Deák Ferenc téri metróállomás átszálló-komplexumában. Őrült tempóban, megállíthatatlanul törnek előre, elszánt kifejezéssel az arcukon, és mit sem törődnek az útjukba kerülő akadályokkal (ezek legtöbbször emberek). Mi válthatja ki belőlük ezt a révületet, amely annyira ragadós? Azt értem, hogy este sietnek hazafelé, mindenki szeretne gyorsan hazaérni egy hosszú nap után. Én is mindig sietek haza, de én igyekszem nem rálépni senkire. De ez biztos csak azért van, mert vidéki srác vagyok. De hova sietnek annyira reggel? Annyira szeretnek a munkahelyükön lenni, hogy nem tudnak uralkodni magukon, és egyszerűen muszáj megvadult méneshez hasonlóan száguldaniuk a rajongva imádott úticél felé? Vagy tombol bennük a tettvágy, termelnének a főnöknek, építenék a karrirerjüket, pörgetnék a gazdaságot? Minél hamarabb? Vagy csak nem indulnak el időben? De miért? Hiányoznak az izgalmak az életükből, és a bungee jumping meg a vadvízi evezés nagyon drága, aztán inkább késve indulnak munkába, hogy azért valami legyen? És ezt minden nap? És vajon hova rohanhatott annyira egyszer a Deák Ferenc téren az a vak bácsi, aki legalább harminc embert fellökött?

Párizs nem egy nagy szám, szerintem

  Mindenki nagy álma látni Párizst, de szerintem nem egy nagy szám. Ott van például az Eiffel-torony. Állítólag nagy. De valójában egészen kicsi. A térdemig ha ér. Aztán, hogy ott francia beszédet hallani. Én nem hallottam. Sőt, ha valakivel franciául próbáltam beszélni, megsértődött. Kizárólag angolul voltak hajlandóak megszólalni. Meg a Bastille, hogy azt 1789-ben lerombolták. Butaság. Még mindig áll. Én láttam. Igazán figyelhetnének jobban is. Jártamban-keltemben betértem egy eldugott kis régiségkereskedésbe. Furcsa volt, hogy miért kell belépőt fizetni egy ócskásnál. Aztán kiderült, hogy az a Louvre. Igen nagy reményeket fűztem a Champs-Élysées-hez, de nem kellett volna. Egy mezei piac, csak sehol nem lehet lángost enni. Sokáig keresgéltem a Diadalívet a Charles de Gaulle-on, de csak egy egérlyukat találtam, ami nem vezetett sehova. A Notre Dame-ról meg inkább ne is beszéljünk. Nálunk kápolnának talán elmenne, falun. Na, mindegy, tulajdonképpen a látogatásom fő célja az volt, hogy megnézzem a párizsi katakombákat. De az egész csak egy kapualj. Még csak nem is a föld alatt van. Szóval nem is tudom. Én csalódtam.